ForexSuli

ForexSuli

OTP vétel?

2010. december 16. - bloggerm

Tegnap az EURSGD elemzésem mellé feltettem Joe Ross elméletét, melyben próbálja elemezni a piac lendületét, a nagyobb kereskedők taktikáját. Lássuk ezt egy OTP elemzésében. 

„A” – Az árak többnapos mélypontra estek.
„B” – Az ármozgás iránya a korábbi lefelé tartó trendhez képest kisimult.
„C” – A bikákból kiszorítja a prés az utolsó szuszt is.
„D” – Megint konszolidáció kezdődik.
„E” – Meredek emelkedés kezdődik, ami a korábbi sávozás fölé emelkedik.
„F” - Konszolidálás

Most már megfordult az árfolyam, és ugyanazt fogja bejárni, mint az előbb csak  már emelkedő trendben. Ha megtörténik az F pontban a  konszolidálás, akkor a még nem létező G pontban emelkedés történhet. Reménykedjünk, hogy a piac megtalálja a G. pontot :), és élvezhetjük az emelkedést.  Vétel mindenképen 5100 fölött, stop 5000, és célárunk 6000 fölött legyen.
Jó kereskedést mára. És lehet, forexsuli a blog címe, én nem ijedek meg a részvény analízistől sem.



Hétvégén készítek neuronálisan is egy előrejelzést rá, ha elfogadható lesz, és jó értékeket hoz ki, fel is teszem ebbe a bejegyzésbe.

 

 

 

süti beállítások módosítása