ForexSuli

ForexSuli

Rések előrejelzése neuronháló segítségével

2010. augusztus 25. - bloggerm

Nem múlik el úgy nap, hogy ne találnék ki új stratégiát a neuronhálóra. Devizákra már elég jól megy, termeli a profitot. Ránéztem az Intel árfolyamára, és eszembe jutott, mi lenne, ha előre jelezném a nyitó réseket. Tehát amikor nyit a az árfolyam (reggel amerikában) sokszor előfordul, hogy réssel nyit, ami néha 10-50 cent is lehet, más részvényeknél akár dollárokról is beszélhetünk. Készítettem egy neuronhálót, teszteltem is jó párszor. Igaz néha csak pár centet hozott a nyitás, mégis megéri a stratégia.
 

Elkészítem a neuronhálóm, amelyben látom előre 3napra, hol is lesz rés és mekkora az előző napi árhoz képest, és persze milyen irányú. Eddig 170 résből 170et eltaláltam a tesztek alapján. Ebből 70 db pár centes volt, kb a kötési költséget fedezte, többi hozta nagyobb eredményt, és egy negatív kötésem sem volt.
 

A stratágiám a következő:
A rés előrejelzésem elkészítem, majd előtte nap felveszem a pozíciót kb az uccsó percekben az előrejelzett irányban. Majd a nyitásnál (ha a rés keletkezik, és igen keletkezik is) már plusszban is van a pozícióm, várok kb 10-15 percet, és zárom is a kötésem. Igaz, nem sokat lehet megfogni pl az Intel részvénynél, de IBM-nél már dollárokat lehet hozni vele, és nem is beszélve más részvényekről.
Később rakok fel előrejelzést. Bár már későn írnom, én vettem Intelt zárás előtt, igaz lehet nem lesz nagy a rés. 1 centet ha már hoz, akkor a kötési kölségemet fedezi is :)
Nemsokára új stratégiákkal, és még pontosabb előrejelzésekkel töltöm fel a blogom. Sokat gondolkodom a fundamentumok kivédésén, illetve arra egy jó stratégia készítésen.

További jó kereskedést!
 

süti beállítások módosítása