ForexSuli

ForexSuli

Kereskedjük le a réseket!

2010. november 15. - bloggerm

Mai bejegyzésem nem nagyon kapcsolódik a neuronális elemzéshez. A blogom címe forexsuli, tehát próbálok hű lenni a címhez, és nem csak a saját elemzéseimmel foglalkozom. Van egy mondás "minden rést be kell tömni". Ezt vehetjük akár milyen pajzán gondolatnak is, de én mégis a tőzsde felé terelném a szót. Szinte minden másodpercben millió rés alakul ki, a spread és a költségek miatt nekünk csak a nagyobb rések kereskedése éri meg. Nem a rés kialakulását, hanem annak belöltődését célzom meg. Már több kollégám itt a világhálón már publikált ebben a témában eredményeket. És beigazolódott már, a rések legtöbbje betöltődik. A következő stratégia is ez alapján épül fel. A legtöbb bróker, vagyis a normálisabb nem enged a DAX-al kereskedni hajnali órákban, ugymond zárja a tőzsdei kereskedést. De kereskedés van hajnalban is, ázsiai társainknak is valamikor kell zárnia a DAX-os poziaikat, nem is beszélve a német részvényeikről. Tehát hajnalban is van mozgás, melyet a brókerünk reggel egy szép nagy réssel jelez. És ezt a rést a nap folyamán be is tömik a kereskedők, sőt néha már délelőtt. Azaz a hajnali mozgás ellentettjét megcsinálja az árfolyam. Érdemes tehát ezt lekerskedni. És ha betömtük a rést akár zárhatjuk is a pozíciót, napon túl pedig már nem is érdemes hagyni ha vesztő pozícióban vagyunk. Akár a mai napot is nézhetjük, szépen betömték a lyukat.

Szóval, tömésre fel!

Sok pipet!

süti beállítások módosítása