4,75%-ra csökkentették az alapkamatot. Érdekes, hogy a forint nem gyengült be olyan mértékben, ahogy az elvárható lenne.
Véleményem szerint a piac már beleépítette az árfolyamba az alacsony alapkamatot, ezért sem gondolom, hogy az elkövetkező időszakban 320 fölé emelkedne az euró, vagy ha mégis, utána hamarosan újra a 300-a szintek alá menne. Lassan a kamat csökkentések vége felé járunk. Amint emelkedik az alapkamat, úgy fog erősödni a forint is. Jó hír ez a devizahiteleseknek.
Véleményem szerint 2014 januárjától erősödni fog a forint (sőt akár már októbertől, a devizáknál az egy trendfordító hónap is lehet) és 270-es szintet is elérheti az elkövetkező 2-3 évben az euró. A választások évében a forint erősödni szokott, tehát ez még egy ok, amiért elindíthatjuk majd a forint spekulációnkat. A pozíciókat persze már most el lehet kezdeni felépíteni, a kamat miatt így is jól járunk, és be tudjuk átlagolni.
10% forint erősödést várok az elkövetkező 1-2 évben. És ami még jobb, aki forint erősödésre játszik, az napi kamatot kap a brókercégétől (swap, itt olvashatsz róla bővebben: Swap - vagyis használjuk a legnagyobb bankok stratégiáját)
Amennyiben segítség kell a pénzügyekben, vagy csak kérdésed van, írj bátran! Jobb felső sarokban az elérhetőségeim.
Sikeres spekulációt!
Mándó Milán
MandoUnion.hu