Már több éve tanulmányozom a Gann elméletet, illetve magát a módszert.
Tény, 100%-osan senki nem tudja, mit is csinált Gann. Ő ért el 1000%-os hozamot 25 kereskedési nap alatt. Nagyon pontosan megtudta határozni, hol fordul az árfolyam. A bejegyzés végén, ott lesz egy link olvashattok róla bővebben. Inkább nézzük a részvényeket. Először bemutatom, meddig fog leesni a Facebook részvény, majd pár példát is hozok. Fontos, ez az egyik szelete csak a Gann elemzésnek.
Az ábrán a felső vízszintes vonalig emelkedik (már meg is történt) az árfolyam, ez a 37,75 szint, ez a szint gann elemzéssel jött ki, majd innen lefordul, és egészen a 30,8-as árfolyamig csökken. Tehát minden vonal, ami a képen szerepel azt a Gann elemzéshez használtam. Csak ezt érdemes lekereskedni a Gann elemzés eredményeként. A további mozgásokhoz, másik Gann vonalakat kellene behúzni. Ez a formáció, csak azt mutatja meg, hol fog biztosan megtorpanni egy ideig az árfolyam, és meddig lesz a korrekció. A veszteség stopom és a profit célom 1:1 aránylik egymáshoz, tehát ugyanakkorát kockáztatok, mint amekkorát nyerhetek. Így lesz a legnagyobb a találati arányom.
És akkor lássunk pár példát.
Microsoft (MSFT) részvény árfolyamát látjuk az alábbi ábrán. Az "itt vagyunk" feliratot azért tettem oda, mert olyan, mintha ott készítettük volna az elemzést. Az elemzésből azt kell kiolvasni, hogy az MSFT csökkenő trendjében a 26,80-as szintnél fog megtorpanni, és onnan visszafordul egészen 28,80-ig . Tehát látszik, mindig korrekciót jelzünk előre.
Következő ábra még mindig az MSFT, itt már a folytatás látszik, 2013 első hónapjaiban járunk. Az árfolyam 30,25-ig megy fel, és utána 29,25-ig egy korrekciót csinál. Láthatjuk, hogy másnap már 29,25 alatt is nyitott, így nagyon jó eredmény lett.
Tehát MSFT-t on ezzel a két elemzéssel 10% körüli hozamot érhettünk el.
Nézzünk a Zynga részvényét. Itt 2,6-nál jelzett korrekciót, és hogy utána felmegy 2,98-ig biztosan. Látszik ez meg is történt pár kereskedési nap alatt. Ez 14%-os hozamot jelentene számunkra.
További elemzéseket még láthattok tőlem, most fogjuk meg a Facebookon ezt a kis csökkenést. Jelenleg 36,80-on áll az árfolyam, így is még bőven 15% feletti hozamot tudunk zsebre vágni.
Nézd meg az online tőzsde előadásunkat, és hallani és látni fogsz a Facebookon kívül is Gann elemzést. Itt tudsz regisztrálni: Katt ide
És akkor jöjjön egy link a Gann teóriáról:
http://www.portfolio.hu/vallalatok/gann_legyezo_es_tarsai.159156.html