ForexSuli

ForexSuli

A betéti kamatnak annyi. Most akkor miben tartsam a pénzem?

2013. május 01. - bloggerm

project02.jpgAz alacsony alapkamat miatt a betéti kamatok drasztikus csökkenését figyelhetjük meg az elkövetkező időszakban. Lekötni nem (annyira) érdemes tehát a pénzt, vagyis azzal hozamot nem érünk el, és még az (tényleges) inflációt is alig fedezi. Próbáltam összeszedni pár olyan befektetési formát, amiben érdemes tartani kisebb megtakarításokat is. A kockázatokat külön-külön kifejtem. Mindenki a saját meglátása szerint ki tudja választani, megéri e neki valamelyik, vagy inkább továbbra is a párnacihában tartja a tőkéjét. Az utóbbival sincs semmi baj, teljesen megérthető.

Kötvény:
A kötvény egy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Én vállalati és államkötvényben látok fantáziát.
Nagy divat most az átváltoztatható kötvény, ami azt jelenti, hogy vásároltunk kötvényt és egy meghatározott  határidőnél átválthatjuk részvénnyé. Dönthetünk úgy is hogy maradunk a kötvénynél. Akkor érdemes átváltani részvénnyé, ha úgy látjuk az elkövetkező időben nőni fog az árfolyam (vagy most nagyon alacsonyan van az ára).

Elérhető kötvényhozam (12 havi, azaz éves): 4-9%. Itt egy táblázat (katt ide), de figyeljünk oda, mert valószínű ez is csökkenni fog minimlisan.
Hozzájutás: brókercégek, bankok
Kockázat  1-10-es skálán (ahol 1 az alacsony kockázat): 1-3: 

Befektetési alap:

A befektetési alapok között találunk nagyon jövedelmezőt, és találunk nagyon rosszul teljesítőt is bőven. Nehéz lenne mindet elemezni. Az elkövetkező időben a részvény túlsúlyos alapok (portfóliójukat inkább részvényekben tartják) teljesítménye visszaeshet, azok kockázatosak lehetnek. Ezzel szemben az ingatlan alapok jövedelmezősége megnő, hozamuk akár 8-30%-ra is megnőhet. Ennek oka, az hogy az ingatlan piac elkezdett beindulni (ez nem azt jelenti hogy hasít,hanem inkább azt, hogy növekedésnek indult). Mivel a kamatok alacsonyak, így a beruházásokat a vállalatok is jobban preferálják, és a megtérülési rátájuk is megnő. Tehát, úgy gondolom az ingatlan alapok jól jövedelmezőek, és hosszútávon amúgy is jó hozamot jelent. 
A nagyobb bankok ingatlan alapjait érdemes választani.
Elérhető hozam (12 havi, azaz éves): 8-30%
Hozzájutás: brókercégek, bankok
Kockázat  1-10-es skálán (ahol 1 az alacsony kockázat): 3-5

Részvény:

Tulajdon jogot testesít meg, hozamunk az árfolyamváltozásból és az osztalékból származhat. Az utóbbi időben egy kisebb részvény rally volt megfigyelhető a külföldi és a belföldi piacon is (azaz a részvények 10-40%-ot emelkedtek). Az elkövetkező időszakban a részvények inkább oldalaznak és csökkennek a véleményem szerint. 
Befektetni akkor érdemes, ha 5-10 éves időszakban gondolkodunk. Én inkább, a kivárást javaslom. Ha mégis részvényt akar valaki venni, a bankpapírok mindig jó vételnek számítanak. (André Kosztolany egyik legnagyobb  magyar spekuláns szerint is). Emellett a nagyobb részvények is jó befektetésnek minősülnek, főként külföldiekre gondolok. CocaCola, Alcoa, IBM, Microsoft...
Érdemesebb magyar osztalék papírokban befektetni. A Magyar Telekom részvénynél ebben az évben 50 Ft osztalékot fizettek részvényenként, ami 10% hozamnak felel meg a részvény árfolyamszintre vetítve (50 Ft részvényenként, mostani árfolyam 420 Ft). A véleményem az, hogy érdemes MTelekomot venni, mivel erős részvény, stabilan mozog. A Zwack is magas osztalékot fizet, és stabil részvény, kb 7-8% osztalékot fizet a részvényárfolyamhoz viszonyítva.(900 Ft részvényenként, az árfolyam 13000 Ft -on áll.)
Elérhető hozam (12 havi, azaz éves): most az osztalék papírokat írom le, mivel ebben érdemes tartani a tőkét (beleszámítva az árfolyamváltozást is): 4-12%
Hozzájutás: brókercégek, bankok
Kockázat  1-10-es skálán (ahol 1 az alacsony kockázat): 3-10 (Attól függ milyen részvény, ezért itt nehéz meghatározni, de kockázatosabb bármely befektetési formánál. Az osztalék papírok stabilabbnak mondhatóak.)

Arany, ezüst

Az arany értékállósága jó, de véleményem szerint túlértékelt jelenleg. Egy kis vissza esést várjunk, majd újra beszállhatunk. Véleményem szerint 1-3 évig mellőzhetjük a portfóliónkból. Jelenleg új érc lelőhelyeket fedeznek fel, és a lelőhelyeknél találnak nagy mennyiségű aranyat is. A kínálat megnő, az árfolyam csökkenhet. A kínaiaknál is csökkenőben van az arany iránti kereslet. Én nem azt mondom, hogy nem jó befektetés, csak nagyobb hozam reményében, inkább várjunk egy kis esést még.
Elérhető hozam (12 havi, azaz éves): 1-10%
Hozzájutás: brókercégek (nem fizikai formában, spekuláció céllal), aranyértékesítéssel foglalkozó cégektől
Kockázat  1-10-es skálán (ahol 1 az alacsony kockázat): 3-5 

Deviza, vagy valuta:

Jelenleg nem áll sem az euró sem a dollár olyan szinten, hogy érdemes legyen most vásárolni belőle. De ha még is akarunk, érdemes kimenni Ausztriába, és ott nyitni devizaszámlát és lekötni a pénzünket. 
Elérhető hozam (12 havi, azaz éves): 1-4%
Hozzájutás: brókercégek, bankok
Kockázat  1-10-es skálán (ahol 1 az alacsony kockázat): 4

Speciális kamat-swap ügylet

Ez egy olyan befektetési forma, amit a bankok is használnak. Tehát a mi betéteinket használják fel, és magas kamatot tesznek zsebre. Az a jó az ilyen ügyletekben, hogy naponta kapjuk a kamatot (ami jóvá is íródik a számlánkon naponta). Költsége nagyon alacsony, akkor keletkezik maximum pár ezrelék, amikor már kivonjuk a befektetésünket. A swap befektetés lényege, hogy amíg kölcsön adjuk az egyik devizát és a másikat használjuk, addig vagy kamatot kapunk, vagy kamatot fizetünk attól függően, hogy melyik devizának magasabb a kamattartalma. Erről részletesen egy régebbi bejegyzésben már írtam: Katt ide
Én jelenleg ezt használom a tőkém nagyobb részénél, és ezzel lényegesen magasabb hozamot érek el, ahogy ezt a bankok is elérik. Ezt úgy lehet megérteni, hogy kölcsön adom a pénzt devizában, és ezért kamatot kapok. Mivel napi jóváírás van, ezért nagyon likvid (könnyen hozzáférhető, azaz bármikor kivehetem) a befektetett összeg, maga a kamat is felhasználható, elkölthető. 
Elérhető hozam (12 havi, azaz éves): 12-18%
Hozzájutás: brókercégek, bankok
Kockázat  1-10-es skálán (ahol 1 az alacsony kockázat): 2-4

Én a a portfóliómat úgy alakítom ki, hogy legyen benne fix kamat is, és egy részével spekuláljak is.
Jelenleg 75%-a a tőkémnek a speciális kamat-swap ügyletben van, és 25% van különböző spekulációs céllal befektetve. A spekuláción meghatároztam, hogy maximum éves szinten az egész tőke 5%-át kockáztatom (ezt az egész tőkére nézem). Ha az 5%-os veszteséget elérném, azt a részét lezárom, és csak a swap ügyletből jön fix kamat. Ezenkívül a tőke nagy részét devizában tartom.

Remélem segítettem eligazodni, és érthető volt minden, próbáltam úgy leírni, hogy az bárki számára érthető legyen. Amennyiben bármelyikhez kérdésed van, írj nyugodtan a jobb felső sarokban lévő email-re. Inkább írj, mint hogy valami rossz döntést hozz. Én megnézem mit szemeltél ki, és leírom mi benne a rizikó, és mire számíthatsz. Később akár egy kávéval meghálálod a segítségem. 

Segíts barátaidnak, ismerőseidnek úgy, hogy küld el nekik, vagy oszd meg Facebookon ezt a bejegyzést. Lehet neked egy kattintás, de neki egy nagy segítség, hogy eligazodjon a mostani piaci körülmények között.
A bejegyzéshez hozzászólni a MandoUnion facebook lapján lehet (a bejegyzést megkeresve).
Azonnal értesülhetsz az újabb hírekről, ha rákattintasz az oldalunkon a Tetszik gombra. Minden héten lesz valami érdekesség, és persze, ami hasznos mindenkinek.

Mándó Milán
MandoUnion.hu

 

A végére egy kis jogi nyilatkozat. (Mert ez is kell)
A bejegyzésben szereplő elemzések nem minősülnek befektetési tanácsadásnak, befektetésre, értékpapírok jegyzésére, vásárlására vagy eladására vonatkozó felhívásnak, arra vonatkozó ajánlatnak. A jelentésben szereplő információkra, véleményekre, becslésekre a pénz- és tőkepiaci, valamint a makrogazdasági helyzet változásai és egyéb tényezők lehetnek hatással, ezekre a bejegyzés írójának nincs befolyása és a meghozott befektetői döntések következményei a bejegyzés szerzőjére nem háríthatóak át. A honlapon foglaltak felhasználása, átdolgozása, publikálása kizárólag a Mando Union Kft. előzetes írásos engedélyével lehetséges.

A forint legyen veled - jó hír lehet a devizahiteleseknek

4,75%-ra csökkentették az alapkamatot. Érdekes, hogy a forint nem gyengült be olyan mértékben, ahogy az elvárható lenne.

Véleményem szerint a piac már beleépítette az árfolyamba az alacsony alapkamatot, ezért sem gondolom, hogy az elkövetkező időszakban 320 fölé emelkedne az euró, vagy ha mégis, utána hamarosan újra a 300-a szintek alá menne. Lassan a kamat csökkentések vége felé járunk. Amint emelkedik az alapkamat, úgy fog erősödni a forint is. Jó hír ez a devizahiteleseknek.
Véleményem szerint 2014 januárjától erősödni fog a forint (sőt akár már októbertől, a devizáknál az egy trendfordító hónap is lehet) és 270-es szintet is elérheti az elkövetkező 2-3 évben az euró. A választások évében a forint erősödni szokott, tehát ez még egy ok, amiért elindíthatjuk majd a forint spekulációnkat. A pozíciókat persze már most el lehet kezdeni felépíteni, a kamat miatt így is jól járunk, és be tudjuk átlagolni.

10% forint erősödést várok az elkövetkező 1-2 évben. És ami még jobb, aki forint erősödésre játszik, az napi kamatot kap a brókercégétől (swap, itt olvashatsz róla bővebben: Swap - vagyis használjuk a legnagyobb bankok stratégiáját)

Amennyiben segítség kell a pénzügyekben, vagy csak kérdésed van, írj bátran! Jobb felső sarokban az elérhetőségeim.

Sikeres spekulációt!
Mándó Milán
MandoUnion.hu


eurhuf.jpg

A Japán buli

Az utóbbi hónapokban a japán jen gyengülése hallható a gazdasági médiából.

Nézzük a tényeket:

  • Soros György is 1 milliárd dollárt keresett a jen gyengülésén.
  • A japán jegybank továbbra is kitart a gyengítés mellett. Ezt különböző eszközökkel éri el, pl. intervenció, kamat alacsonyan tartása, dollár vásárlással.
  • A japán gazdaság 1990 óta nem tud kimászni a recesszióból.
  • Az alapkamat alacsony, infláció alig van, sokszor defláció figyelhető meg a gazdaságban.
  • A japán cégeknek a gyenge jen lenne a jó.
  • És úgy látszik, fel is fog pörögni a gazdaság
  • A jen alacsony kamata miatt, sok olyan pozíciót helyeznek el a befektetők, amiben párosítják magasabb kamatú devizával, és így kamat különbözetből is nyernek, ez tovább gyengíti a devizát.

A jen további gyengülésére számíthatunk. Nem véletlen, hogy Soros György is kiemelte, mennyit is nyert spekulációjával. Valószínű még tartja a pozícióit, és csak felpörgetni akarja továbbra is az árfolyamokat.

Meddig mehet el az árfolyam?
Még ha oldalazik egy két hónapig a következő időszakban, a 160-170-es EURJPY ár sem elképzelhetetlen.
Tehát a mostani szintről kb 26-34% hozamot jelent 1-3 év alatt. A spekuláció AUDJPY devizapárnál még jobb, ott nagyobb napi kamatot is kapunk, ami még jobban javítja a pozíciónkat. 

Amennyiben segítség kell a spekulációhoz, a jobb felső sarokban van az elérhetőségem. Írj bátran!

eurjpy spekuláció.jpg

Ó IÓ CIÓ ÁCIÓ ......DEFLÁCIÓ

milpengo.jpgEgy laikus ember azt mondaná, a csökkenő árak nagyon is jók.. Ezt tapasztalatból mondom, nagyon sok emberrel, cégvezetővel beszélek naponta telefonon, személyesen, és néha megdöbbentő dolgokat mondanak. Ezzel semmi baj, mert igazából nem nekik dolguk az, hogy megértsék magát a pénz értékét, de azért jó ha tisztában  vannak vele.
Már sokan kezdenek rájönni, és beletörődni, hogy az infláció kismértékben gazdaság élénkítő hatással bír. Ez egy  van. Igaz megoszlik a vélemény, de a többség azt mondja hogy 0 és 15% közötti infláció jó hatással van a gazdaságra, e felett viszont már káros rá. A deflációt már nehezebb megfogalmazni, hisz ott mondhatni csökkenő árakat tapasztalunk. Ha végig gondoljuk, melyik az a cég, munkás, aki csökkenő árak mellett egyáltalán vállalná azt, hogy ő dolgozik. A válasz, egy idő után senki. A cégek bezárnák a gyáraikat, a munkások elveszítenék a munkát, nem lenne pénz, nem lenne mit enni, na jó azért ez elég durva következtetés, hisz a gazdaság helyre állítja mindig saját magát.

Tehát amikor ott vagyunk, és sopánkodunk, hogy mennyire változnak az árak, olyankor gondoljunk erre is. Az más kérdés, hogy hazánkban sok termék ára a jövedelmi viszonyunkhoz képest drága. De el kell fogadnunk a pénzünk romlik az értékből, az árak emelkednek, a gazdaság pedig egészségesebb lesz.
Ha most elnéznénk Svájcba, egyetlen egy jó dolog van ott, hogy nagyon sokan ott tartják a pénzüket, amúgy viszont egy deflációval küszködő gazdaságról beszélünk. Gyárbezárások, munkanélküliség, hisz nem lehet mindenki bankár.
De nézzük a német példát, a németek negatív kamatot kaptak a kötvényeikre még tavaly nyáron. Tehát kevesebb pénzt kaptak vissza, mint amennyit befektettek. És bődületes mennyiségben vásároltak államkötvényeket, itt ez azt is jelentheti, hogy ennyire szeretik a hazájukat, bizalom az van az biztos.
Sok gazdaság megbirkózott már a deflációval. Egy valamire viszont érdemes figyelni, a legtöbb országban a jegybanki alapkamat nagyon alacsony, sokszor 0 közeli. Véleményem szerint ez veszélyes is lehet a gazdaságra, biztosan valami történni fog az elkövetkező időben, amire nem számítunk. A következő részben a kamat hatását fogom feszegetni, és hogy mi történik egy gazdaságba, ha elkezdik emelni a jegybanki alapkamatot, ez hogy alakítja a részvényeket, a piacot.
Remélem hasznos volt ez kis információ, és mindenki értette miről is beszélek.

Forrás: napikamat.blog.hu (saját szakmai blog)

Mennyi kamatom termelődött 2013. január hónapban?

Ahogy már írtam, a bankok használják a pénzünket, és nagyon is ügyesen.
Én hasonló dolgot csinálok mint ők. Havonta 1% kamatot is elérek, nincs lekötés, le is vehetem azonnal, bármikor.

Az előző bejegyzésemben írtam már a swap-ról, szóval most nem részletezem, a bejegyzés végén ott lesz a swap jelentése.

Az alábbi számolgatást könnyű lesz követni. A számlám devizában van, méghozzá USD-ben, 
A kockázatot már mérsékeltem, az árfolyam ingadozást bevédve, és a pozíciókat is már felépítettem. Nem kell megijedni, nem lesz annyira bonyolult amit írok. (persze pár titkos összetevőt kihagyok)
Az új-zélandi dollár az egyik kiszemelt devizám, mellé párosítottam a japán jent, így egy stabil devizapárt találtam. Új-zélandi dollár erősödésére játszok, amivel napi kamatot kapok, melynek jóváírása mindennap este 23:00-kor esedékes a számlámon.
Emellett az ausztrál dollárra is napi kamatra játszom, a dán koronát párosítottam hozzá, A kamatból minimálisat veszítek mind két esetben, mivel az árfolyamkockázatot más eszközökkel bevédem, ezt bele is számoltam az alábbi számokba.

2013. januári kamatom:
31 nap = 0,9%

Úgy néz ki tudom tartani az ütemet, és lassan elérem az 1% havi kamatot minden egyes hónapban.
Az előző értékkel is számolok, 12*0,9% =10,8 % kamat/év
Mivel minden egyes 3%- os tőke változás után emelek a pozíció méreteken, ezért később már számolhatunk kamatos kamattal.

SWAP  A devizáknál ugyebár létezik az a szó, hogy kamat, általában évesített értékben adják meg, azaz a kamat amit megadnak, mindig 1 év kamatát jelenti. Ezt swap-nak hívjuk angolul. Vagyis a swap inkább arra vonatkozik, hogy amíg kölcsön adjuk az egyik devizát és a másikat használjuk, addig vagy kamatot kapunk, vagy kamatot fizetünk. Attól függően, hogy melyik devizának magasabb a kamattartalma. A tőzsdén az a jó a swap-nál, hogy naponta megkapjuk ezt a kamatjóváírást.

Eredményes befektetést!

Mándó Milán
MandoUnion.hu

Forrás: Napikamat.blog.hu (saját blog)

Swap - vagyis használjuk a legnagyobb bankok stratégiáját!

bika-150x150.pngA devizáknál ugyebár létezik az a szó, hogy kamat, általában évesített értékben adják meg, azaz a kamat amit megadnak, mindig 1 év kamatát jelenti. Ezt swap-nak hívjuk angolul. Vagyis a swap inkább arra vonatkozik, hogy amíg kölcsön adjuk az egyik devizát és a másikat használjuk, addig vagy kamatot kapunk, vagy kamatot fizetünk. Attól függően, hogy melyik devizának magasabb a kamattartalma. A tőzsdén az a jó a swap-nál, hogy naponta megkapjuk ezt a kamatjóváírást. Ez naponta elég kevés lenne, illetve ha nem vagyunk ügyesek még kockázatos is. 

No de lássunk egy példát, EURHUF short-nál napi swap-ot kapunk. Így havonta 1 Ft-ot javul a pozíciónk, tehát (290-es árfolyammal számolva)
évente 12 Ft kamatot kapunk eurónként, ami 12/290= 4,13% kamat évente a tőkénkre vetítve

A saját bankunk ezt sokszor megcsinálja a mi pénzünkkel, vagyis annak sokszorosával, mivel tőkeáttételes swap ügyleteket köt. Persze, bevédi opciókkal, más devizákkal, és nem csak EURHUF swap-ra játszik. És csak ezzel a stratégiával évi 12-20%-ot zsebre vág, ami a mi bankbetétünk persze, és ebből mi kapunk 5-8%-ot.

Kiválasztottam pár jobb devizát, amikben a költség is alacsony, és persze nem EURHUF-ról van szó.
Szépen a kockázatot kezelve használom a tőkeáttételt, és be is védem pozícióimat.
Ezzel éves szinten jelenleg 12-17% fix kamatra számítok, és sokszor az árfolyam alakuláson is nyerek. 
A számlám pedig dollárban van folyamatosan vezetve.

Sentiment robot

Cégemnek a MandoUnion.hu-nak egy új kampányt készítettem, igaz még van mit fejleszteni magán a honlapon, de érdemes rápillantani. És persze adwords reklámokkal bombázzuk az leendő ügyfeleket. 

Remélem tetszik a szlogen:

Önnek nem egy újabb, hanem egy JOBB brókerre van szüksége!

www.mandounion.hu   a honlap közepén kattintsatok a képre.

Sentiment stratégia

Az utóbbi időben, félre tettem egy kicsit a neurális stratégiámat. Egy merőben új megközelítéssel nézem a piacot, sentiment  alapján elemzek. Ez azt jelenti, hogy megnézem több brókercég adatait, tehát mekkora a long-short arány, ezek változását is figyelem. Erre kialakítottam egy képletet, mert sokszor van olyan eset, amikor a shortosok száma folyton nő, közben az árfolyam emelkedik (pont ellentétesen mozog tehát, mint ahogy a traderek kereskednek), tehát óvatosan kell  vele bánni. A stratégiámba beleépítettem a traderek pszichológiáját is, hisz a long-short arány csak az adott brókercég kereskedőit mutatja, de jó is, mert így a kis halakat tudom tanulmányozni. El tudtam érni azt, hogy folyamatosan legyen futó plusz pozícióm, így nekem az equity-m ami folyamatosan nő, így jobban is tudom kezelni a saját pszichémet.

Később még teszek fel róla infókat, sőt éles számla kimutatást.

Jó kereskedést! 

EURJPY kitörés

 

 

EURJPY két függő pozíció:

101,59 buy stop pozíció
101,24 sell stop pozíció

Valamelyik irányba lesz kitörés, én a rá szánt 1 lotos pozíciót három felé osztom, a kitörés után 0,4 lotot kötök be, majd 0,3 lotot 20 pip elmozdulás után, ha plusszban van az előző pozícióm, és ahhoz képest újra 20 pipre rá egy újabb 0,3-as pozíciót.

Pár nap alatt 30-50%

Dagobert.jpg

Az október is fényesen alakult a kereskedésben, és 10% hozamot termeltem ebben a hónapban is.

A címre is hivatkoznék egyet, van egy lehetőség amiről szeretnélek titeket tájékoztatni, kb 30-50% hozamra tehettek szert pár nap alatt, nem a devizával. Akit érdekel hívjon, vagy írjon emailt, annyit nagy vonalakban, hogy 10 millió Ft-tól lehet csak beszállni, de én úgy gondolom érdemes. A részletekről tehát emailben vagy telefonon érdeklődhettek. (mindegyik elérhetőség a jobb sarokban van).

További szép hétvégét!

 

Üdv

Milán

 

ui.: annyit még hogy ez teljesen külön van a forexes dolgaimtól, és a héten is ebből 30% hozam sikeredett, és ezt tervezem még ebben a hónapban még egyszer. Kockázat szinte semmi.

EURUSD videó eredménye

Az elmúlt 2 videóbejegyzésben az eurusd-t elemeztem, és megadtam az irányokat, merre érdemes kereskedni. Hát úgy néz ki vastagon bejött, 1,3200 -nál zártam 300 pip nyereségben, az egyik pozíciómon, és volt egy amit rávettem 1,3670-nél így ott 470 pip nyereséget termelt.

Nemsokára új videóval jelentkezem.

Jó kereskedést!

 

Üdv

Milán

Szeptemberi és augusztusi hozamgörbe kistőkénél

Egyik ügyfelem augusztusban nyitotta a számláját és azóta kereskedik az új tippjeim által. 160 000 Ft befizetése volt, bár ő bevállalta a 0,1 lotos kötési egységeket és így jött ki ez a hozamgörbe (persze tőkéje még van emelett, csak nem szereti egy helyen tartani a tőkéjét, ez megérthető), én ekkora lotot 400 000 Ft-os tőkéhez használnék. A hónapban már nem lesz több pozíció.
Az eredményeket úgy elemezzétek, mintha 400.000 Ft-ost tőke lenne, hisz itt azért nagy volt a kockázat ilyen kis tőkénél. Látható, hogy 115 ezer Ft profit volt két hónap alatt. Ami azt jelenti, hogy 28% hozam egy 400.000 Ft-os tőkére nézve két hónap alatt, azaz 14% havonta.

Ha bárkit érdekel a stratégiám, írjon emailt, vagy hívjon fel.

Üdv

Milán

süti beállítások módosítása